2017. július 27., csütörtök

Summer book tag


Kicsit későn, mert már tart egy ideje a nyár, de köszönöm szépen a kihívást Tisziánnak! :) 


Milyen könyvet olvastál, amely nyáron játszódik?


A legutóbbi ilyen könyv az a Lángra lobbant nyár volt. Egy egyszerű, laza nyári olvasmány, amit a LOL könyvektől már megszokhattunk.


Melyik könyvbéli karakterrel/karakterekkel töltenél el szívesen egy estét nyári tábortűznél?



Húha. 
Étienne St. Clairrel biztos, és még szerintem America Singert is hívnám magunkkal, mert egyszerűen imádom a belevalóságát. :)

Melyik könyvbéli helyszínre mennél el szívesen nyaralni nyáron?

A Roxfordot elviselném. :D Na, meg a Hex Hall se lenne rossz. :)

Mit olvasnál szívesen kötelező olvasmányként ezen a nyáron?


Hát, nem Az aranyembert, amit alapjáraton kéne. 
Szívesen olvasnám inkább a Harry Potter sorozatot, az Időtlen szerelmet, vagy éppen az Egy nap talánt. Kötelezővé tenném az egész országban, ha lehetne.

Ajánlj egy könyvet erre a nyárra!

Mivel nem olyan régen jelent meg Joss Stirlingtől a Summer, így azt ajánlanám mindenkinek. Nem csak a címe miatt tekinthető nyári olvasmánynak, hanem a témája miatt is. Vicces, aranyos, romantikus, tökéletes, ha az ember pihenni szeretne egy kicsit és/vagy szereti a Lélektársak sorozatot.

Mi az első könyv, ami eszedbe jut a nyár és a könyv szóról?


Még mindig a Bábel. :D Nem tehetek róla, maradandó élményeket hagyott bennem, mint pozitívum, és mint negatívumként egyaránt.

Melyik könyvet/könyveket tervezed elolvasni ezen a nyáron?


Szeretném újraolvasni az Anna és a francia csókot, valamint mostanában nagyon szemezgetek a Taktus című könyvvel.

A forrás megjelölésével jelölj meg három embert ennek a tagnek a kitöltésére!

A forrásmegjelölés már megvolt, akiknek pedig küldeném a kihívást, az Barby, a Kitablar blog írója, Katica, a Könyv Extrák írója, és Violet, az ÁlomKuckó írója.

2017. július 22., szombat

Interjú Joss Stirlinggel!

Forrás: Google
Sziasztok! Mivel nemrég lett két éves a blog, így szerettem volna egy nagyon-nagyon különleges bejegyzést készíteni, így hát itt is van. Interjú egy zseniális, brit írónővel, akinek Magyarországon már megjelent hét könyve, a Lélektársak - Sky, Lélektársak - Phoenix, Lélektársak - Crystal, Misty, AngelSummer, valamint a Storm és Stone.





Dear everyone, I would like to write an extremly special post for my blog has just celebrated its second birthday. So, here you are. This is an interview with a brilliant british author who published many books and seven of them are translated into hungarian as well: Finding Sky, Stealing Phoenix, Seeking Crystal, Misty Falls, Angel Dares, Summer Shadows and Storm & Stone.
_______________________________



Először is nagyon szépen köszönöm, hogy elvállaltad ezt az interjút! :)


First of all, I am really thankful for undertaking this interview. :)


1. Mi volt a legboldogabb pillanat az életedben, mint író, és mint egy hétköznapi ember?  // What was your happiest moment in life as a writer and as an ordinary woman?



Writing provides continual pleasure. I suppose a happy moment that stands out was winning the Romantic Novel of the year in 2015 – totally unexpected. For myself, my wedding day and the births of our three children stand out. 



Az írás állandó örömöt ad. Kiemelkedő esemény volt, ami boldogsággal töltött el, feltehetően amikor megnyertem 2015-ben az Év Romantikus Regénye pályázatot. Egészen váratlan volt. Ilyen kiemelkedő esemény még az esküvőm napja és a három gyermekem születése.



2. Melyik könyved szereplőjének bőrébe bújnál a legszívesebben? // Which character of your books would you like to impersonate the most?



I think it would be fun to be Xav for a day because he such a great sense of humour. In my new book (Peril), I’d like to be Meri so I could see what she sees.

Szerintem vicces lenne Xav bőrébe bújni egy napra, ugyanis nagyszerű humora van. Az új könyvemben ( Peril ) Meri lennék szívesen, hogy az ő szemén keresztül láthassam a világot. *



* utalás Meri képességére


3. Van olyan könyves karakter, akinek egy-egy tulajdonságát magadról mintáztad? Ha igen, akkor ki az, és mi köztetek a hasonlóság? // Is there a character from your books which qualities whose qualities formed with you? If your answer is yes, may I ask who the character is and what the similarities between you and the charakter are?


No. I don’t think like that when I’m creating characters. If I saw myself in any of them in that way I think I would find it inhibiting.

Nincsen. Nem gondolok erre, amikor egy új szereplőt alkotok. Szerintem hátráltató lenne, ha magamat látnám bármelyik karakterben.

4. Mit gondolsz, melyiket a legnehezebb megírni, az első vagy az utolsó sort? // What do you think, which one is the hardest to write? The first or the last line?

First, though getting variety in the ways of ending a romance is also difficult.

Az elsőt, bár sokszínűen befejezni egy-egy romantkus regényt sem egyszerű.

5. Hogyan élted meg az első könyved publikálását? // How did you feel when your first book was being published?

Thrilled but a little anxious as I was exposing a world that until then has been private and thought maybe it will be rejected...

Izgatottan, de félelmekkel, hiszen egy olyan világot fedtem fel, amely addig a magánszférába tartozott és attól tartottam, hogy visszautasítják.


6. Mi vagy ki a legnagyobb inspirációd? // What or who is your inspiration?

I usually write for my daughter who loves these books so she is my inspiration.



Rendszerint a lányomnak írok, aki szereti az ilyen fajta könyveket, szóval ő az én inspirációm.



7. Gyerekkorodban szerettél olvasni? Ha igen, mesélnél az akkori kedvenc könyveidről? // Did you like to read when you were a child? If you did, could you mention some of your favorite books from that time?

I loved reading so read many books. Some favourites are The Lord of the Rings (I like that as an adult too), The Secret Garden, and The Never-Ending Story.

Imádtam olvasni, úgyhogy nagyon sok könyvet olvastam gyerekkoromban. A kedvenceim között tudhatom A Gyűrűk Urát (azt még felnőttként is szeretem), A titkos kertet, és A Végtelen Történetet.


Forrás: Google


8. Magyarországon elég nagy sikernek örvendhet a Lélektársak sorozat. Honnan jött a savantok ötlete? // The Savants series are very popular in Hungary. Could you tell me where is the idea from?

I started the series at the time when vampires were all the fashion and my daughter was reading Twilight on a loop. I wanted to write a story for her to encourage her to start a new series. However, I knew my own style didn’t suit the vampires/werewolves/zombies etc heavy-duty fantasy so decided that extra-sensory perception would be a rich area. We had also been to Colorado so I knew she would like the idea of imagining going to high school there – that’s the seed for Sky.


Akkor kezdtem el ezt a sorozatot, amikor a vámpíros könyvek voltak a népszerűek, és a lányom az Alkonyatot olvasta újra és újra. Szerettem volna írni egy történetet neki, amely ösztönzi arra, hogy egy másik sorozatot is elkezdjen olvasni. Azonban tudtam, hogy hozzám nem illik a vámpíros/vérfarkasos/zombis stb nehéz feladattal megküzdő főszereplős fantasy, tehát arra gondoltam, hogy a természetfölötti képességekkel rendelkezés területe elég gazdag világ ahhoz, hogy abban alkossak. Voltunk Coloradoban is, szóval tudtam, hogy tetszik neki az a gondolat, hogy oda menjen tovább tanulni - innen indult a Sky.





9. A savantok képességeik közül te melyiket birtokolnád legszívesebben egy napra, és melyiket életed végéig? // Of all the skills of savants, which one would you like to own for a day and which one for a lifetime?



For a day, I’d like to be able to see back in the past like Uriel. For life, I’d like Marcus’ musical skill as I’ve always envied those who can communicate through music.


Egy napra szeretném látni a múltat, mint Uriel. Egy életen keresztül viszont szeretnék olyan zenei képességekkel rendelkezni, mint Marcus, úgyis mindig irigykedtem azokra, akik a zene nyelvén tudják kifejezni magukat.



10. A Storm és Stone című könyvedben Raven életében jelentős szerepet tölt be a tánc. Van valami személyes kötődésed ehhez a hobbihoz, vagy csak megtetszett az ötlet? // In Storm & Stone dancing plays a very important role in Raven’s life. Have you got any personal connection to this hobby or you just liked the idea?


I did take dancing lessons as a small child (and wasn’t very good) but I do love dance shows and films, like the Step Up series. Wouldn’t we all like to find that we are brilliant dancers just waiting to discover our talent?


Kisgyerekként vettem táncleckéket (és nem voltam túl ügyes), de szeretem a táncos műsorokat és filmeket, mint például a Step Up sorozat. De valójában nem mindannyian olyanok vagyunk, mint a nagyszerű táncosok, akiknek csak fel kell fedezniük a bennük lévő tehetséget?

Forrás: Google



11. Min dolgozol most? // May I ask what you are working on now?



I’m working on the second part to Peril – just started it yesterday in fact.

Éppen a Peril sorozat második részén dolgozom, amit igazából pont tegnap kezdtem el.


12. Mielőtt még kiadatsz egy könyvet, meg szoktad mutatni valakinek az írásodat vagy szeretsz mindenkit meglepni a történeteiddel? // Do you show your book to anybody before publishing it or do you prefer to surprise everybody with your stories?

I always share them with other people first because we all need a second opinion.

Mindig megmutatom az írásaimat először valakinek, mert mindannyiunknak szükségünk van visszajelzésre.

13. Van más dolog, amit az írás mellett csinálsz? // Is there anything else you like to do besides writing books?

Spending time with my family, being involved with my local church, going to the theatre, walking my two dogs, reading, travelling...

Legtöbb időmet a családommal töltöm, eljárok a gyülekezetembe, színházba járok, sétáltatom a kutyáimat, olvasok és utazom...

14. Mit tanácsolnál azoknak, akik szeretnének szintén írói pályára lépni? // What would you advise for youngsters preparing themselves to take to authorship?

I have tips for young writers on my website: Tips for writers


A weboldalamon van pár tanácsom kezdő írók számára. (Link fent)


15. Végezetül, szeretnél valamit üzenni a magyar olvasóidnak? // And in the end, would you like to say anything to your Hungarian fans?

Köszönöm, hogy a könyvemet olvasod!



______________________________

Így a legvégén szeretném ezúttal is nagyon-nagyon szépen megköszönni a sok segítséget Anikónak, Gizinek és Lénának a fordításokban! ♥

2017. július 14., péntek

Sorozatajánló: Zoo - Állati ösztön

Műfaj: dráma, thriller

Rendező(k): Steven A. Adelson
Brad Anderson
Michael Katleman
Eric Laneuville
Chris Long
David Solomon



Főbb szereplők: 

James Wolk - Jackson Oz
Kristen Connolly - Jamie Campbell

Nonso Anozie - Abraham Kenyatta

Nora Arnezeder - Chloe Tousignant

Billy Burke - Mitch Morgan

Alyssa Diaz - Dariela Marzan
Josh Salatin - Logan
Peter Outerbridge - General Davies
Xander Berkeley - Ronnie 'Dogstick' Brannigan

Rövid tartalom:


A történet szerint egy titokzatos vírus miatt az állatok megőrülnek és fellázadnak az emberiség ellen. A sztori középpontjában egy biológus áll, aki megpróbál választ találni arra, hogy mi ez az egész és hogyan lehetne megakadályozni.



Saját vélemény:

Még a nővérem ajánlására kezdtem el nézni, és mindenképpen pozitívan csalódtam ebben a sorozatban. Tele van izgalmakkal és drámával, ami miatt pár nap alatt végig is tudtam nézni a részeket.
A történet szerint egy titokzatos vírus miatt az állatok megőrülnek és fellázadnak az emberiség ellen, és ezzel egyfajta 'állatapokalipszist' hoznak létre. Kifejezetten tetszik, hogy minden résznek van egy középponti állata, amely köré épül a cselekményszál. De ami miatt leginkább szeretem nézni ezt a sorozatot, az nem más, mint a szereplők, és a személyiség fejlődés, melyen keresztülmennek minden egyes nap. 
Ez a változás leginkább Mitch Morgan-en felmérhető. A sorozat elején Sheldon Cooper-hez (The Big Bang Theory) hasonlítgattam, mert ugyanolyan zsenik és a társadalomtól elzártan élnek, viszont Mitch viszonylag hamar rátalál arra, ami miatt érdemes megváltoznia. A többi karakterről még annyit, hogy tetszik, hogy a ,,világ megmentése érdekében létrejött tudós csapatból" egy család lett, akik az évek múlásával is ugyanúgy törődnek egymással.
Az egyedüli dolog, ami miatt egy kicsit csalódott vagyok, hogy próbálják nagyon csavargatni a történetszálat. Az első évad az eszméletlenül izgalmasra sikeredett, a másodiknak meg sajnos nem sikerült megütni azt a teljesítménymércét, amit elvártam volna a korábbi részek után. Persze, még így is tele van fordulatokkal meg izgalmakkal, csak azért remélem, hogy nem fogják ezzel tönkrevágni ezt a sorozatot a későbbi évadokban.
Ha szereted a gondolkodós, elsősorban karakterközpontú sorozatokat, akkor mindenképpen ajánlom figyelmedbe a Zoo-t. Én nagyon szeretem, az egyik kedvencem lett, csak aggódom, hogy jelentős mértékben leviszik azt a színvonalat, amit megütöttek az első évadnál.

Értékelés:


★ ★ ★ ★ ☆


2017. július 10., hétfő

Boldog szülinapot, Sam's blog!


Pontosan ma két éve, hogy létrehoztam ezt a blogot, elképesztő, ugye? Nagyon szépen köszönöm mindannyiótoknak, hogy olvassátok a bejegyzéseimet, feliratkoztok és kommenteltek! ♥

Ennek örömére van egy meglepetés bejegyzésötletem, már rajta vagyok az ügy megvalósításán, de arra sajnos még várni kell egy kicsit. Remélem, hogy tetszeni fog nektek, már én is alig várom, hogy közzétehessem. :)

x Sam

2017. június 1., csütörtök

2017. tavasz végi összefoglaló

Sziasztok! Ismét eltelt három hónap - durva, mi? -, így hoztam a szokásos kis összefoglalómat. Vége a tavasznak, tudjátok, hogy ez mit jelent? Itt a nyáááár! Olvasás, pihenés, könyvhét, sorozatozás, blogolás, kihívások - rengeteg bejegyzésötletem van már.

9 könyvet tudtam elolvasni összesen. Hát, sajnos tényleg látszott, hogy tavasz van, muszáj volt a suliban felzárkózni. Na, majd nyáron minimum a kétszeresét fogom elolvasni!




1. Joss Stirling - Angel. Recenzióként kaptam meg a Menő Könyvek kiadótól. Kritikát hamarosan olvashattok róla, de addig is, csak hogy kapjatok belőle egy kis ízelítőt: Joss Stirling nem volt annyira toppon, amikor azt a könyvét írta.

2. Még 2016 decemberében Barbival résztvettem egy Álomgyár kiadós programon, ahol találkozhattam sok-sok íróval. Anne L. Green viszont volt olyan aranyos, hogy adott az ő könyvéből, a Viharos érzelmekből egy recenziós példányt - dedikálva! -. Az elején eléggé hadilábon álltam vele, de mikor elolvastam az utolsó oldalt is, letöröltem a könnyeimet és hivatalosan is az egyik kedvencemnek könyveltem el. Kritika róla hamarosan!

3. Jay Asher - Tizenhárom okom volt. Igen, én is végignéztem a sorozatot. Igen, én is imádtam, és pontosan ezért is szerettem volna a könyvváltozatát, az első rész megnézése után elolvasni. De hatalmas nagy meglepetésemre nem dobtam hátast tőle. Persze, az ötlet nagyon tetszett, de én hiányoltam belőle Clay mélyreszántó gondolatait, valamint a Hannah-t tönkretevő emberek történetét a saját szemszögükből - és az öngyilkosság utáni életük felvázolását. A sorozattól ezt viszont megkaptam, és pontosan ezért is tetszett jobban, mint a könyv.

4. Vivien Holloway - Végtelen horizont számomra jelenleg az év könyve. Imádtam, de tényleg, és ez még lehet, hogy enyhe kifejezés rá. Teljesen elvarázsolt engem a légkalózokkal teli világ, úgyhogy hamarosan olvashattok is róla egy kritikát.

5. Kiera Cass Párválasztó sorozata jelenleg az egyik kedvenc könyvsorozatom, és egészen idáig nagyon bökte a csőrömet, hogy a Párválasztó történetek második részét még nem tudtam elolvasni. De megtaláltam, és alig egy nap alatt ki is végeztem. Nem csalódtam az írónőben, egyszerűen még mindig zseniális, amit művel a szavakkal.

6. Colleen Hoover - Maybe Someday - Egy nap talán. Mikor volt a könyvfesztivál, már akkor megvettem magamnak ezt a csodát, de csak egy pár hete tudtam elolvasni és gyerekek... Akiknek a kedvenc írónője Colleen Hoover, azoknak azért, akiknek meg nem ő a kedvenc írónője, azoknak meg pontosan ezért kell ezt a könyvet elolvasniuk. A legjobb romantikus könyv, amit mostanában olvastam, de tényleg. Mindenkinek adnia kéne neki egy esélyt.

7-8. Kerstin Gier Az álmok első és második könyve már régóta rajta volt a kívánságlistámon, de valahogy sosem vett rá a lélek, hogy elolvassam őket. Egészen addig, amíg beteg nem lettem, pontosabban fogalmazva. Megint meg tudott lepni engem Kerstin Gier az egyediségével és a kreativitásával, nagyon tetszett a történet, mikor kiolvastam Az álmok első könyvét, már azonnal neki is láttam a másodiknak, azonban azzal már akadt egy kis problémám. Mégpedig az, hogy iszonyatosan unalmasra sikeredett az első kötethez képest. De őszintén remélem, hogy a harmadik részben a második könyv izgalma is belekeveredik. Szerintetek ki Secrecy?

9. Az egyik barátnőm miatt olvastam újra Kelly Oram - Szívzűrterápia strébereknek című könyvét, és gyerekek... Megint el tudott engem varázsolni, pontosan úgy, mint egy évvel ezelőtt. Imádtam Avery-t meg Grayson-t, és nagyon boldog vagyok, hogy vissza-visszatérnek a Csókelvonó kockáknakban (mert igen, már azt is elkezdtem olvasni).



5 könyvet sikerült beszeretnem ezalatt a három hónap alatt összesen:

Az első, az nem más, mint a Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekeinek a folytatásai, az Üresek városa és a Lelkek könyvtára, amit ezúttal szeretnék ismételten megköszönni a Kossuth Kiadónak!


,,1940. ​SZEPTEMBER 3.
A KÜLÖNLEGES GYERMEKEKET SZÖRNYEK FENYEGETIK.
EGYETLEN EMBER MENTHETI MEG ŐKET – DE Ő MADÁRTESTE FOGLYA MARADT.

A Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekeinek hihetetlen, kalandos története folytatódik. Jacob Portman a barátaival Londonba indul. A gyerekek szeretnének biztonságra lelni egy időhurokban, ahol nem fenyeget sem öregség, sem betegség, sem ellenség. Azt remélik, hogy gondviselőjükön, Vándorsólyom kisasszonyon is segíteni tudnak, hogy visszanyerhesse emberi alakját. Mielőtt barátait biztonságos helyre vezeti, Jacobnak meg kell hoznia egy fontos döntést szerelméről, Emma Bloomról. Közben a háború sújtotta Londonban vérszomjas lidércek és éhes üresrémek fenyegetik őket…

Ransom Riggs különleges hősei, a szörnyeket látni képes Jacob, a puszta kezével tüzet gyújtó Emma, a láthatatlan Millard, a halottakat feltámasztó Enoch és társaik visszatérnek a fantasztikus fordulatokkal teli regényben.

A régi fényképekkel illusztrált könyv rendkívüli világba vezeti az olvasót.

Ransom Riggs Floridában nőtt fel, és Los Angelesben él. Diplomát szerzett a Kenyon College-ban és a Dél-kaliforniai Film- és Televíziós Egyetemen, megnősült, és készített néhány díjnyertes rövidfilmet. Másodállásban blogger és újságíró, Strange Geographies című utazási cikksorozata az entalfloss.com vagy a ransomriggs.com oldalakon olvasható. Ez a második regénye. 
Első könyve, a Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei világszerte sikert aratott, és film is készül belőle.

„Ransom Riggs a Vándorsólyom-regényekben eredeti és sajátos világot teremt – ijesztő és furcsa lények, szerethető szereplők és vérfagyasztóan izgalmas történetek…” 
Library Journal"



,,A Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekeiben kezdődött és az Üresek városában folytatódott kaland izgalmas véget ér a Lelkek könyvtárában.

A történet elején a tizenhat éves Jacob felismeri nagy erejű, új képességét, és kisvártatva alámerül a történelembe, hogy kimentse különleges társait egy szigorúan őrzött erődből. Jacobot az útján elkíséri Emma Bloom, a lángoló ujjú lány, és Addison MacHenry, az elveszett gyerekeket kiszimatoló kutya. A mai Londonból a Devil's Acre, az Ördög Hektárjának, a Viktória-korabeli Anglia legszörnyűbb nyomornegyedének labirintusszerű sikátoraiba utaznak. Ezen a helyen dől el örökre a világ összes különleges gyermekének sorsa.

Ahogyan az előző két kötet, a Lelkek könyvtára is a fantázia és a még sosem publikált régi fényképek elegyítésével nyújt egyedülálló olvasmányélményt."


A következő három könyv pedig mind a könyvfesztivál szerzeményei:


,, „Egy ​mindent elsöprő szerelem csodás, mégis valószerű rajza. Csupa érzelem, csupa bonyodalom.” – Tracey Garvis Graves, New York Times bestsellerszerző
A huszonkét éves Sydney élete maga a tökély: egyetemre jár, jó állása van, stabil kapcsolatban él egy remek sráccal, Hunterrel, és a legjobb barátnőjével, Torival közösen bérel lakást. De minden megváltozik, amikor rájön, hogy Hunter megcsalja, és egyik pillanatról a másikra el kell döntenie, hogyan tovább.
Sydney egyszer csak vonzódni kezd a titokzatos, jóképű szomszéd sráchoz, Ridge-hez. Nem tudja levenni róla a szemét, és valósággal megbabonázza a fiú szenvedélyes gitárjátéka esténként az erkélyen. Ridge sem közömbös iránta, és hamarosan ráébrednek, hogy több szempontból is szükségük van egymásra.
Az Egy nap talán egy szenvedélyes történet barátságról, megcsalásról és szerelemről, ami az első oldaltól kezdve beszippantja az olvasót Sydney izgalmakkal teli világába.

„Csodálatos lelkek. Csodálatos dalok. Csodálatos történet.” – GwendolynGrace, LibraryThing


„Egyedi, más, mint a többi… ne habozz, olvasd el!” – Tamara Webber, New York Times bestsellerszerző, az Egyszeregy írója"


,,Ceony Twill összetört álmokkal érkezik meg Emery Thane mágus házába. A varázslóképző iskolában évfolyamelsőként végzett lány fémmágusnak készült, most mégis papírmágiára kárhoztatják – de hát mi haszna a papírnak egyáltalán?

Azonban a varázslatok, amelyeket Ceony a csodabogár Thane keze alatt megtanul, rácáfolnak előítéleteire. Ahogy kibomlik előtte a papírmágia csodálatos világa, megismeri tanára sötét múltját és egy olyan tiltott és veszedelmes mágiafajtát, amellyel szemben szinte semmi reménye nem lehet felvenni a versenyt. Mégis muszáj megtennie, mert hamarosan szó szerint Thane szíve lesz a tét.

A papírmágus különleges, egyszerre sötét és szeszélyes kaland, amelyet a Disney tervez megfilmesíteni."




,, „Ebben a könyvben mindaz benne van, amire minden lánynak szüksége van nyáron.”

Ahogy beköszönt a nyár, Belly maga mögött hagyja az iskolai életét, és Cousins Beachre menekül, oda, ahol élete minden eddigi nyarát töltötte. A nyaralóban nemcsak otthon érzi magát, távol az otthontól, de a számára legkedvesebb emberek veszik körül: Susannah, édesanyja legjobb barátnője a fiaival, Conraddal és Jeremiah-val. Belly azóta üldözi a szerelmével Conradot, amióta az eszét tudja, de mindennél jobban reménykedik abban, hogy ez a nyár más lesz, mint a többi. Bár megjelenik egy új srác, Cam, aki egy kicsit elvonja a figyelmét, és Conrad testvére, Jeremiah is sóvárgó pillantásokat vet rá, Belly szíve már Conradé. Vajon a fiú is neki szánja az övét? Tényleg olyan nyár áll előttük, amely mindent megváltoztat?"
Ígéretesnek tűnik mind, úgyhogy már nagyon kíváncsi vagyok rájuk. :)

Az Angel-t, a Tizenhárom okom volt...-ot, a Párválasztó történetek második részét, Az álom első és második könyvét, valamint a Szívzűrterápia stéberekneket PDF-ben, a Végtelen horizontot és az Egy nap talánt meg saját példányként olvashattam el.




Mit várok a következő három hónaptól?



Nagyjából be tudtam hozni magamat recenzió ügyileg - már csak meg kéne írnom róluk a kritikákat, úgyhogy leginkább ezt várom ez a nyártól, valamint hogy sok-sok könyvet elolvashassak. :)



Lehet, hogy én eltűntem, de az olvasást nem szüntettem meg. Még egyszer sajnálom, hogy ennyi ideig nem hoztam bejegyzéseket, de kereken két hét, és nálunk is vége van a tanításnak, hivatalosan is elkezdődik a nyári szünet és az tudjátok mit jelent: könyvajánlók, filmajánlók, sorozatajánlók, és kihívások!

2017. május 18., csütörtök

Sajnálom

Sziasztok! Biztos, hogy most sokatok számára meglepetést okoztam: igen, még élek, nem haltam meg. 
Sajnálom, amiért nem hoztam több, mint egy hónapon át bejegyzéseket. Őszintén, az első pár héten időhiány miatt hanyagoltam el ennyire a blogot, de utána már egyszerűen nem volt képem és bátorságom ekkora kihagyás után elétek állni egy bejegyzéssel, pláne indokolatlanul. Szeretném, ha tudnátok, hogy tényleg iszonyatosan sajnálom a dolgot. 
De hamarosan nyári szünet - ez éltet, és éltessen titeket is! Nemsokára napsütés, vidámság, szabadidő, és a könyvhét! Már csak pár hét, és vége a tanításnak, addig is, kitartást, gyerekek! Húzzatok bele az évvégik miatt, én is azt teszem, de meglátjátok majd, ha mindez lezajlik, utána pár hónapig már semmi miatt sem kell aggódnotok. Max amiatt, hogy éppen mit olvassál. 
Igyekszem én is behozni a lemaradásaimat, hamarosan hozok nektek egy kritikát, addig is, az erő legyen veletek!




Ja, hogy még mindig nem írtam meg az új Star Wars-ről az ajánlót? Szégyen és gyalázat! Számítsatok egy filmajánlóra a közeljövőben!

x Sam

2017. április 9., vasárnap

KKB-s Tavaszköszöntő Projekt - Könyvek, melyek engem a tavaszra emlékeztetnek


Már nagyban benne is vagyunk a tavaszban - őrület, mi? Hamarosan nyár! -, ezért úgy gondoltam, hogy mindenképpen meg szeretném osztani veletek azokat a könyveket, amelyik borító, fülszöveg, vagy csak szimplán egy élmény után engem a tavaszra emlékeztetnek. Na, de akkor lássuk is a listát:

1. Stephanie Perkins - Anna és a francia csók


Ezt a könyvet tavaly márciusban olvastam ki először, ugyanis már régóta szemezgettem vele, valamint rengetegen mondták már nekem, hogy ez az a könyv, amibe én bele fogok szeretni. Mit ne mondjak, igazuk is volt.
Hogy miért jut róla a tavasz eszembe? Elsősorban az olvasása miatt, mert egy hatalmas élményt nyújtott, valamint ettől a zöldes borító miatt. Vidám, és tényleg, olyan pozitív érzéssel tölt el, ha ránézhetek. De lehet, hogy ebben az is közrejátszik, hogy mennyire imádom is ezt a sorozatot. :)



2. Kelly Oram - Szívzűrterápia strébereknek


Nem tudom, hogy miért maradt meg bennem annyira ez a könyv, hogy én tavasszal olvastam, de emlékeszem, hogy vadásztam a pdf-im között, és egyszercsak megláttam, megtetszett a címe, és nekiültem olvasni. Egy éjszaka alatt végeztem is vele, annyi szerencsém, hogy másnap nem írtunk semmiből sem dolgozatot, mert hulla fáradt voltam...
De emlékszem, hogy másnap reggel izgatottan mentem a buszmegállóba, ahol Lénának elkezdtem ecsetelni, hogy milyen király volt már ez a könyv, és aznap már nem is tudott tőlem emiatt megszabadulni. Bármi történt, valamilyen apró jelenetet mindig ehhez a könyvhöz tudtam kötni. 


3. Leiner Laura - Egyszer


Semmi kétség affelől, ha jön a tavasz, az azt jelenti, hogy jön az új Laura könyv, ami idén nem más, mint az Egyszer, a Bexi sorozatnak (sajnos) a lezárókötete. 
Az elmúlt években, ha kiadták ez új részét a sorozatnak, akkor mindig vártam, hogy az egyik barátnőm megvegye, és aztán kölcsönkérhessem tőle, vagy éppen feltegyék pdf-ben. Emlékszem, hogy milyen nagy harcokat vívtunk az osztályban amiatt, hogy ki kapja meg hamarabb. :D Konkrét listát kellett írnunk amiatt, hogy ne felejtsük el, hogy ki, ki után kapja meg.



4. Colleen Hoover - Maybe Someday


Aki ismer, vagy régóta követi a blogomat az tudhatja, hogy Colleen Hoover-t a kedvenc íróim között tudhatom, és iszonyatosan megörültem, mikor megtudtam, hogy idén új könyve jelenik meg.
Hogy miért kapcsolódik a tavaszhoz? Azért, mert az áprilisi könyvfesztiválon lehet megvenni belőle a legújabb példányokat, szóval aki jön könyvfesztre, mint én, az hamar le tud csapni rá. :D





5. J. K. Rowling - Harry Potter és a bölcsek köve


Tavaly évvége felé nem volt időm arra, hogy délutánonként olvasgassak, de a Harry Potter első részét én már csak azért is el szerettem volna, így iskolaidőben, szünetben vagy a tanítás alatt sunyiban kihúztam a padból. 
Emlékszem, hogy leginkább irodalom órán vettem elő, mert az évvégi vizsgára készültünk, és éppen József Attiláról tanultunk (Léna, azok a régi szép idők, ugye?♥), az meg engem baromira nem érdekelt (typical...), így valahogy muszáj volt elszórakoztatnom magamat. :D





2017. április 7., péntek

KKB-s Tavaszköszöntő Projekt - Tavaszköszöntő Book Tag


Sziasztok! Pár bloggerrel egy Tavaszköszöntő Projektbe kezdtünk, aminek a lényege, hogy ezen a hétvégén a tavasz témában láthattok majd tőlünk bejegyzéseket. Ennek a Tag-nek a kérdéseit mi magunk állítottuk össze, de ha ti is ki szeretnétek tölteni, akkor annak semmi akadálya, csak jelöljétek meg a Kis Könyves Bloggerek Facebook oldalát forrásnak. :)


Tavaszi szellő - egy könyv, ami csupa optimizmus 

Sokáig gondolkodtam, hogy mégis melyik könyvet kéne ehhez a kérdéshez társítanom, de végül Joss Stirling legújabb könyve, az Angel mellett döntöttem. Angel, aki a történet középpontjában áll egy életvidám, pozitív, csupaszív lány, aki szerintem az optimizmus száz százalékos megtestesítője. Akkor is derűlátó maradt, amikor tényleg rosszra fordultak az életében a dolgok, és ezért minden tiszteletem az övé.

Csörgedező patak - egy történet, ami lassan hódította meg a szíved

Ide a legújabb olvasmányom illik a legjobban: Anne L. Green - Viharos érzelmek című könyve. Az elején nagyon szenvedtem a történet olvasása során, ugyanis olyan klisésre sikeredett, hogy elment minden életkedvem tőle, ráadásul ez a macska-egér játszma se jött be a főszereplők között. De amikor a közepéhez értem... 
Ez a könyv egyszerűen zseniális! Imádtam, nagyon, nagyon, de nagyon!  A vége az böki egy kicsit a csőrömet, és még őrlődöm is miatta, de mindez ellenére én egy hihetelenül jó könyvnek tartom a Viharos érzelmeket.

Madárcsicsergés - egy vidám könyv 

Rachel Vincent - Hex Hall. Vicces és könnyed olvasmány, kikapcsolódás gyanánt mindenkinek ajánlanám. :)

Az első zsenge - Friss megjelenések, amik lázba hoznak 

A KMK-tól a Maybe Someday most nagyon érdekel, már kíváncsi vagyok rá. :)

Az első bimbók - Egy könyv, ami az első szerelemről szól 

Majdnem az összes olvasott könyvem erről szól, de ha egyet kéne választani, akkor Anna Banks - Poszeidón című könyvét választanám, mert Galén és Emma is először lettek szerelmesek a történetben, ráadásul nem valami hétköznapi módon. 

Aranyeső - Egy letehetetlen történet 

Ez számomra csakis kizárólag Kiera Cass - A párválasztó című könyve. Bocsi, de ez az én nagy kedvencem. :)

Virágszirmok - Egy könyv, amiben esküvő van 

Kiera Cass - Az igazi című könyvében, mikor Maxon végre feleségül veszi azt a lányt, akit tényleg szeret. Istenem, de imádom ezt a részt a sorozatban. ♥

Szikrázó napsütés - könyvek, amikről a tavasz jut eszedbe 

Anna és a francia csók Stephanie Perkins-től. :D Tavaly tavasszal olvastam, és nem tudom, egyszerűen nagyon bennem maradt. Nyilván azért a vidám borítója is közrejátszik benne szerintem. :)

Harmatcsepp - egy könyv, amit mostanában olvastál és megkönnyezted 

Anne L. Green - Viharos érzelmek volt a legutóbbi, de mivel azt már említettem korábban, így Colleen Hoover - Visszavonulóját választanám ide. Egyszerűen annyira rossz volt, hogy külön váltak Layken-ék! Bocsánat, de nem esett jól a lelki világomnak. :(
De aztán persze happy end lett.

Serkenő fű - Kezdő író könyve, amit mindenkinek ajánlanál 

Nem tudom, hogy mennyire számít kezdő írónak, de Ransom Riggs történeteinek és stílusának szerintem mindenképpen adni kéne egy esélyt mindenkinek, mert egyedi, és ráadásul még jól is bánik a szavakkal, elrejt egy-egy régies szót minden oldalra, ami miatt én kétségtelenül piros pontot adok neki.

Húsvéti nyuszi - A kedvenc fantasy világod vagy lényed

Joss Stirling savant világát egyszerűen imádom, számomra hihetetlen felfogni, hogy hogyan tudta őket ilyen zseniálisan megalkotni az írónő. Azért ez is elárul valamit a tehetségéről. :)

2017. március 12., vasárnap

Too Much Information Book Tag


Nagyon szépen köszönöm a kihívást Barbynak!♥

1. Melyik szereplőnek van a legjobb stílusa?

America Singernek, természetesen. A humora is jó, az ízlése ruhák szempontjából, ráadásul pasik terén is mindig baromi jól választott. America tipikusan olyan szereplő a könyvekből, akit hamar a legjobb barátunknak tudunk tekinteni. Őszinte, odaadó, makacs és vicces.

2. Könyves szerelmeid?

Soroljam? Hát jó, az előző kérdésben utaltam kettőre, de akkor szépen, sorjában leírom őket: Maxon Schreave, Aspen Leger, Étienne St. Clair, Archer Cross, Hardin Scott, Dean Holder, Galén, Jem Carstairs, Will Herondale, Josh Wasserstein, Wesley Rush, Will Cooper és hát természetesen a Benedict testvérek, Zed, Yves, Xavier.♥ Ennél persze sokkal több van, de ők a nagy kedvenceim. :)

3. Valaha szeretett szereplőid, akit megutáltál?

Ilyen hála az égnek még nem történt velem, csak fordítva.

4. Legnagyobb/Leghosszabb könyv a polcodon?

Még mindig Cassandra Clare-től A hercegnő. :D De esküszöm, a következő alkalommal, mikor megkérdezik tőlem ezt, már nem ez lesz. 

5. Legnehezebb könyv a polcodon?

Egy kicsit átértelmezem a kérdést, mert szerintem a lelkilek legnehezebb könyv a polcomon az Ava Dellaira - Kedves halottak! című műve. Augusztus óta olvasom folyamatosan, de egyszerűen nem bírtam még vele végezni, annyira áthat rám a depressziós hangulata.

6. Vannak könyves posztereid?

Egy van, Az Éhezők Viadaláról. 
Egyébként meg a szobám tele van ragasztva Árnyvadászos dolgokkal. Akármerre nézek, mindenhol van egy-egy rúna, plusz kiírtam a Temze dalát Az angyalból egy külön lapra, és azt is felragasztottam az egyik szekrényemre.

7. Vannak könyves ékszereid?

Igen, egy angyalszárnyas angyali erő rúna nyaklánc. :)

8. OTP?

Tessa és Jem forever.♥

9. Kedvenc könyvsorozatod?

Ez a kérdés miért nincs többesszámban? :( Nem baj, lázadjunk egy kicsit, én többet írok; örök kedvenc marad nekem a Lélektársak sorozat, a Párválasztó, az Anna és a francia csók meg az Időtlen szerelem, de mindezek mellett imádom a Bexi-sorozatot, a Miután-sorozatot, a Hopeless-sorozatot, és a Szirénia örökségét is,

10. Kedvenc filmadaptációs betétdalod?

Imádom a Shadowhunters-ből a This Is The Hunt-ot, ami ugye a főcímdala az egész sorozatnak, a Rubinrot zenéjét Faster címen, és ha már Időtlen szerelem trilógia, akkor a Smaragdgrün It was you dala.

11. Egy könyv/történet, aminél azt kívánod, bárcsak folytatódna?

Hát, nem bánnám, ha a Lélektársak története úgy folytatódna tovább, mint Cassie Árnyvadász könyvei. :D 

12. Kedvenc egykötetes könyv?

Igaz, hogy nem egykötetes, de úgy tűnik, hogy nem igazán akarják hozni a folytatását már jó régóta magyarul: Miranda V. Snydel - Méregtan. Nagyon szeretem, mert kalandos, vicces, romantikus és mindez fantasy-val van társítva.

13. Mióta olvasol?

Óvodás korom óta. :D De gondolom nem így kéne értelmezni a kérdést. Lassan két éve, hogy úgy olvasok, hogy már könyvmoly vagyok.

14. Melyik Roxforti házba tartoznál?


Forrás: xxx
Én hiszek neki. :D

15. Mit keresel egy könyvben?

Hu, hát mindig mást. Ez hangulattól függ. Szeretem az akciódús, izgalmas, agyalós történeteket, mindezek egy kis fantáziával társítva: akár sci-fi, akár fantasy, a lényeg, hogy legyen kreatív, ami el tud engem varázsolni. Azt is szeretem, ha egy teljesen új világban játszódik egy könyv, és mondjuk nem Budapesten vagy New York-ban. Nem mondom, hogy azok a történetek rosszak, mert rengeteg olyan történetet ismerek, amik például a fővárosunkban játszódnak, és ugyanolyan jók és kreatívak, csak az én szívem az jobban húz a teljesen új világok/országok felé, amiket ki kell ismernem. Na, és persze azért a romantikát se felejtsük ki. :) 

16. Kedvenc idézeted?


,,Meghitt világomat saját mitológiám sárkányai védik."

17. Kedvenc írő(nő)id?

Hála a jó égnek, hogy többesszámban van írva a kérdés! 
Örök kedvenc marad számomra Joss Stirling, aki megszerettette velem az olvasást, és megismertette velem a savantok világát. Nagy kedvenceim közé tartozik Kiera Cass és Stephanie Perkins is, az összes könyvüket elolvastam már többször is. Akiknek a stílusaik nagyon, de nagyon tetszenek, azok nem mások, mint Cassandra Clare és Colleen Hoover, egyszerűen zseniálisan írnak, számomra teljesen érthetetlen, hogy hogyan tudnak ennyire gyönyörűen fogalmazva, de mégis gördülékenyen írni. És persze itt van a legújabb kedvenc íróm is: Ransom Riggs, akinél tetszik, hogy belevisz egy kis régiességet is az írásaiba, és olyan szavakkal ismertet meg engem, amikről még soha az életben nem hallottam korábban. 
De még hatalmas kedvencem A. M. Aranth, J. A. Redmerski, Jessica Sorensen, Kelly Oram, Kerstin Gier és Kody Keplinger is.

18. Kedvenc borítód?


Olyan szépek!♥


19. Akciódús vs. romantikus?

Akcióval dúsított romantikus. :D De komolyan válaszolva a kérdésre, inkább a romantikusat választom.

20. Hova mész, ha valami szomorú történik a könyvedben?

Lénához. :)♥

21. Mennyi ideig tart elolvasnod egy könyvet?

Általában egy nap alatt ki szoktam olvasni a könyveket, de az utóbbi időben több hétig, sőt van olyan, amit már hónapok óta olvasok, sajnos. :(

22. Mennyi ideig gyászolsz egy könyvet?

Attól függ, melyik könyvet. A Párválasztót még mindig gyászolom. :'D De egyébként nem sokáig, addig, amíg magával nem ragad egy másik regény.

23. Legkevésbé kedvenc könyv?

Sarah Dessen - Altatódal. Csak erős idegzetűeknek ajánlom.

24. Pozitív dolgok egy szereplőben?

Bírom, ha valaki bátor, és ki tud állni a véleménye mellett. A lelkiismeretességet is szoktam szeretni egy-egy szereplőben, valamint az őszinteséget.

25. Negatív dolog egy szereplőben?

Igazából az előbb felsorolt dolgok ellentétei. :D Plusz az egó. Nagy Márk egy kivétel, őt imádom.

26. Miért kezdtél blogolni?

Még 2010-ben, de ezt a blogot 2015-ben nyitottam.

27. Félelmetes könyv?

Nem olvastam még ilyen könyvet. De ha nagyon muszáj, akkor a Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekeit mondanám, de csakis kizárólag a képek miatt. Egyébként nagyon cuki a története. :) Jó, ez azért egy erős tulzás.

28. Legutóbbi könyv, ami megsiratott?

Anna Banks - Triton. Nagyon megijedtem a végén, nem tehetek róla. :(

29. Legutóbbi könyv, amit 5 csillagra értékeltél?

Ransom Riggs - Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei. Olvassátok el!♥

30. Legutóbbi könyv, amit olvastál?

Joss Stirling - Angel, istenem, annyira imádom!♥♥♥

31. Kedvenc könyvcímed?

Ebből is több van, az a baj. Nagyon szeretem a már többször is említett Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei könyv címét, a Poszeidónét, Anna Banks-tól, és Ava Dellaira-tól a Kedves halottak!-at.

32. Mit olvasol éppen?

Több könyvet is, Joss Stirling - Angel (♥♥♥), Anne L. Green - Viharos érzelmek, Anne Bishop - Vörös betűkkel és Ava Dellaira - Kedves halottak! című műveit. :)

33. A legutóbbi filmadaptáció, amit láttál?

Az ötödik hullám.

34. Egy szereplő, akivel mindig is beszélni akartál?

Jem Carstairs. Míg olvastam a Pokoli szerkezeteket, mindig annyit szenvedtem miatta, mert baromira megérdemelte már volna a boldogan élt, míg meg nem haltját. Legszívesebbn beleugrottam volna a könyvbe és odarohantam volna hozzá, hogy megölelhessem, és mondogassam, hogy nem lesz semmi baj, helyesen cselekedtél, csak kitartás.

35. Egy író, akivel mindig is beszélni akartál?

Joss Stirling. Hogy lehet ennyire zseniális??

36. Kedvenc olvasós nasi?

Keksz. :)

37. Egy könyves világ, amiben szívesen élnél?

Árnyvadászok világa, ez egyértelmű. :D

38. Egy könyves világ, amiben NEM élnél szívesen?

A. M. Aranth - Oculus könyvének világában. Bármennyire is imádom a főszereplőit, köszönöm, nem szeretnék Oculus lenni, vagy megvakulni.

39. A legutóbbi alkalom, amikor megszagoltál egy könyvet?

Egy pár napja, mikor megkaptam Ransom Riggs - Üresek városa és a Lelkek könyvtára című műveit. :D

40. Furcsa viselkedések egy könyvben?

Hát, fogalmam sincs. Biztos, hogy van pár, amin összehúztam a szemöldökömet, de így hirtelen egyet sem bírok kiemelni közülük.

41. Kedvenc romantikus könyv?

Kiera Cass - A párválasztó.♥

42. Írsz?

Persze, könyvkritikákat és ajálókat, mert erről szól a blog. :D De még mindemellett történeteket is írok, csak Word-be.

43. Kedvenc varázstárgy?

Szeráfpenge. :)

44. Quidditch posztod?

Uu, terelő. :D

45. Egy zene, amiről egy könyv jut eszedbe?

Somebody That I Used To Know ismerős valakinek? :D #Márxi

46. Kedvenc könyves közösségi oldal?

Moly.hu (Van több amúgy?).

47. Használod?

Majdnem mindennap.

48. Kedvenc fandom?

Pf, ebből inkább szépen kihátrálnék, mielőtt még valaki megölne, hogy rosszat választottam. :D

49. Hány könyved van?

56.

50. Kit hívsz meg?

Nagyon szépen köszönöm még egyszer a kihívást Barbynak, az én áldozatom az Katica lenne, már várom a bejegyzésedet. :)
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...