Mit tennél, ha tudnád, hogy egy napon elveszíted a nevedet, a családodat, a barátaidat, a jogaidat és jó pénzért egy vak Idős tudós mellé adnak oculusnak, hogy helyette láss és a nap harminckét órájából huszonhatban neki bámulj mikroszkópba?
Itt, Avalonon így megy. Akkor is, ha emiatt őrült szektások megpróbálnak felrobbantani, megutál a legjobb barátod, elszaporodnak a vágások a csuklódon… mert itt ez a rend.
A nevem Truth Dunn volt. Most már nem vagyok ember. Nem vagyok személy. Csak oculus.
*
Mit tennél, ha tudnád, hogy a legjobb barátod, egy lány, akit mindennél jobban szeretsz, rabszolga lesz? Végig tudnád nézni, ahogy tönkremegy? Hogy lassan megfojtja a rendszer? Mit éreznél, látva a híradóban egy robbantás helyszínén, mint szerencsés túlélőt?
Az én válaszom egyszerű. Én megpróbálnám kiszabadítani. Akkor is, ha nem akarja. Akkor is, ha nyakig véres leszek közben. Akármit is kelljen tennem.
A nevem Aoi Kane. És én nem fogadom el, hogy itt ez a rend.
*
Mit tennél, ha tudnád, hogy az Ellenséged, az, akinek a levadászására mindent feltettél, ott van az orrod előtt? Hogy még csak nem is tudja, hogy a világon vagy? Hogy elképzelni is képtelen, hogy mérgezett nyílvesszőként rohansz felé?
Én nem várok. Lecsapok rá, és eltaposom, ahogy érdemli. Bele sem gondolok, hogy mit ránt magával a semmibe.
A nevem nem számít. De mától én vagyok itt a rend.
______________________________
Kerültél már olyan szituációba, amikor egy könyvről hirtelen azt sem tudtad, hogy mit gondolj? Amikor annyira elszomorított egy-egy jelenet, hogy küszködtél a könnyeiddel, de ennek ellenére imádtad minden egyes sorát? Amikor becsuktad az utolsó oldal után a könyvet, csalódott voltál, hogy vége, de egyben elégedett is? Nem? Pedig A. M. Aranth Oculus című könyvénél erre lehet számítani.
Szeretném ismételten megköszönni a Főnix Könyvműhely kiadónak, hogy elküldték nekem ezt a csodát, és értékelhetem!
Mikor megkaptam a könyvet, azonnal extázisba estem, rögtön nekiláttam az olvasásának, de sajnos az iskola és a rengeteg tanulás végett képtelen voltam napi két oldalnál többet haladni vele, bármennyire is szerettem volna az ellenkezőjét. Sokáig tartott, mire végeztem a művel, de őszintén szólva én ezt egyáltalán nem bánom. Hogy miért is? Mert így legalább több ideig éldegélhettem abban a disztópikus, különleges, egyedi világban olyan bátor és makacs emberek között, mint a főszereplő, Truth, amit A. M. Aranth alkotott.
Ebben a könyvben nincsen olyan, hogy béke. Vagy éppen boldogság. Még Föld sincsen. Egy olyan bolygón játszódik a történetünk (azon belül is Új-Dublin-ban), ahol az emberek 40-45 éves korukra megvakulnak egy parazita miatt. Ezért fizetnek bizonyos családoknak, hogy adják el az Időseknek a gyerekeiket, hogy Ők legyenek a szemeik, egyszóval az Oculusaik. A fiatal agyát összekötik az Idősével, akinek onnantól kezdve ő a szolgája lesz. Elveszíti a családját, a barátait, a jogát, az értékeit, a személyiségét és még a nevét is. Onnantól kezdve ő már nem ember. Nem személy. Oculus.
A történet főszereplője, Truth Dunn is Oculussá válik, még pedig egy Idős híres tudósnak a szolgájává. Ám a lány idővel rájön, hogy hazudtak neki. Hiszen hogy vesztheti el egyik pillanatról a másikra a személyiségét? Bárki bármit is tesz, ő örökké Truth Dunn marad, akár tetszik az embereknek, akár nem. A lány minden erejével küzd az Oculus lét ellen, lassan úrrá lesz rajta a fájdalom, a depresszió és az öngyilkossági hajlam. Már csak egy dolog élteti: megtalálni a parazitára a gyógymódot, hogy senkinek se kelljen többet Oculusnak lenni.
Aoi Kane, Truth legjobb barátnője mindeközben azon van, hogy eltörölhesse azt a dolgot, amit Oculus néven emlegetnek, ami teljesen tönkreteszi testileg és lelkileg azt az embert, akit mindennél jobban szeret a világon. De azt nem sejti, hogy milyen kockázattal is jár mindez.
Döbbenetes. Amit A. M. Aranth itt alkotott, az valami zseniális. Minden egyes elem, szereplő, mozzanat tökéletesen ki volt dolgozva, megmagyarázva, de mégsem túlcifrázva, hogy követhetetlen legyen. Tetszett, hogy ebben a könyvben nem létezett olyan, hogy "jó", vagy "rossz" valaki. Az író a saját fantáziánkra hagyta, hogy kit milyen embernek tekintünk, ugyanis mindenkinek volt egy saját véleménye, nézete a politikáról, a társadalomról, amit akármilyen szemszögből is olvashattunk ésszerűen lett felépítve, de nem tökéletesen, így bárki bármikor beleköthetett.
A. M. Aranth stílusába pedig teljesen beleszerettem. Nagyon ritka az efféle reális írásmód, amit ő is alkalmazott. Nem volt első pillantásos szerelem, gonosz mostoha, sem másfajta klisé amikre általában a többi könyv épül. Csak a kőkemény igazság, a nagybetűs avaloni élet rejtelmeivel és árnyoldalaival. Mindig is vevő voltam az ilyen stílusú írókra.
Truth rettenetesen a szívemhez nőtt a könyv olvasása alatt. Tetszett a bátorsága, a makacssága, a tudásvágya és a kötelességtudata. Sok mindenen ment keresztül, és bár lehet, hogy volt egy-két gyenge pillanata, végig kitartott és szembenézett a félelmeivel, ami miatt az összes tiszteletem az övé.
Aoi Kane-nel pedig nem tudom, hogy mi volt. A könyv elején nagyon bírtam, mert végül is segített Truth-nak talpra állni, valamint hamar megkedveltem a merészsége és a lazasága miatt. De sajnos nem volt képes megérteni a dolgok súlyát. Hiába akarta bármivel is leállítani Truth Aoi-t, a lány állandóan a saját feje után ment, ami nem feltétlenül egy rossz tulajdonság, csak elég érdekesen jöttek ki a dolgok miatta a könyvben, és éppen ezért ment át ő nekem a semleges karakterek közé.
A mellékszereplő gárdával is teljesen meg vagyok elégedve. Kezdve Verity (az elején labilis) személyiségével. A könyv kezdetekor ő volt az, aki megcáfolta a "nincsenek rossz karakterek" nézetemet. Sőt, egyenesen gyűlöltem őt. Egyszerűen képtelen voltam egyetérteni a gondolatmenetével, bármilyen nemes tettet is akart ő végrehajtani valójában. Egyébként sem pártolom ezt az "erőszakkal bármit meg tudunk oldani" álláspontot. Viszont meg tudott változni. Olyannyira, hogy a könyv végére egészen megkedveltem.
Kaleddel meg a csapatával sem volt különösen bajom, sajnos ők tipikusan a se nem túl pozitív, de negatív sem kategóriába tartoztak nálam. Abszolút meg tudtam érteni mindenkinek a helyzetét és a célját (igaz, ennek az elfogadása már egy másik téma...), de úgy különösebb reakciót nem váltottak ki nálam.
A könyv végéről még néhány szót... Félek, hogyha azt mondom, hogy lesújtott, akkor nem fogalmazok elég erősen. Először eszméletlenül dühös voltam. Magára a helyzetre és a végkifejletre is. De őszintén szólva ez a düh hamar elszállt. Napokig kattogott az agyam végigfuttatva a "Mi lett volna ha" lehetőségeket, és rá kellett jönnöm, hogyha másképp alakult volna a történet, az nagyon el lett volna rontva. Ugyanis ez így volt tökéletes, a tökéletlen zárással. Tetszett ez a majd mindenki továbbgondolja kedve szerinti befejezés. Meglepett, mert még nem találkoztam korábban hasonlóval, de egyben teljesen le is nyűgözött.
Összességében nekem nagyon tetszett ez a könyv, és legszívesebben világgá kürtölném, hogy "Te is, és te is olvasd el ezt a könyved, mert garantált élményben lesz részed benne". Hogy kiknek ajánlanám? A sci-fi rajongóknak elsősorban természetesen, de igazából szerintem mindenki örömét lelné benne. A kaland, a fantasy és egy kicsit a humoros könyvek kedvelői is. Mert az Oculusban mindez egyszerre megtalálható, és éppen ez az egyik ok a sok közül, amiért én ennyire különlegesnek tartom.
____________________________________
,,Aztán Verity egy nap közölte, hogy eljött a büntetésem utolsó felvonása, és ma elmegyek a havonta megrendezésre kerülő oculus-találkozóra.
Éljen.
Oculus-találkozó. Valami bizalomgerjesztőbb nevet nem tudtak volna adni neki? Nem is tudom, valami jó betűszót mondjuk, azoknál úgysincs nyomasztóbb! RKT – Rabszolga Koncentrációs Tábor? KJMNy – Kötelező Jópofizás Más Nyomorultakkal? FRANC – Fölényesen Rommátett Arcok Neurotikus Csoportja?
Oculus-találkozó. Semmi pénzért! Akkor se mennék rá, ha fájdalmat okozna érte.
Miután fájdalmat okozott érte, elkezdtem kiválasztani a ruhámat az estére."
Könyv további részei: -
Kiadó: Főnix Könyvműhely
Kiadás éve: 2016.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése