„Fordulatos, megindító, sajátos hangulatú regény. Izgalmasan társítja a furcsa régi fényképeket a felejthetetlen történettel.”
John Green, a New York Times újságírója, több sikerkönyv szerzője
Egy rejtélyes sziget
Egy elhagyott árvaház
Egy különös fényképekből álló gyűjtemény
Ez vár felfedezésre a Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei című felejthetetlen regényben, amely a fantázia és a fotográfia elegyéből kever izgalmas olvasmányt. Történetünk kezdetén rettenetes családi tragédia indítja útnak a tizenhat esztendős Jacobot egy távoli, Wales partjai közelében lévő szigetre, ahol felfedezi Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekek számára alapított otthonának omladozó romjait. Ahogy Jacob végigjárja az elhagyott hálótermeket és folyosókat, rájön, hogy Vándorsólyom kisasszony gondozottjai nem csak különlegesek voltak, de talán veszélyesek is. Lehet, hogy nem véletlenül száműzték őket egy kietlen szigetre. És valamiképpen – lett légyen ez bármilyen valószínűtlen – talán még mindig élnek.
Ez a nyugtalanító, réges-régi fényképekkel illusztrált regény élvezetes olvasmány felnőtteknek, tiniknek és bárkinek, aki élvezi a hátborzongató kalandokat.
________________________
Különleges - nem hiába adta pont ezt a címet neki Ransom Riggs. Ezzel itt most nem a gyerekekre utalok, mert természetesen ők is azok voltak, de ez az író elérte azt, amit én még egy könyvnél sem tapasztalhattam. Minden egyes fejezet elolvasása után én is egyre inkább különlegesebbnek érezhettem magamat. Szinte már én is a Madár védelmező szárnyai alá kerültem.
Nagyon szépen köszönöm a Kossuth Kiadónak, hogy elolvashattam ezt a könyvet!
Jacob másnak érzi magát, mint a többiek. Már kiskora óta nem érti, hogy a vele egykorúak miért szeretik annyira azt a sok károsító dolgot csinálni, mint az ivás, a bulizás és a drogozás. Ő sokkal inkább a nagyapja történeteit hallgatja. Azokat a történeteket, amik a második világháború idejében játszódnak, és amiben Vándorsólyom kisasszonyról, valamint az ő különleges gyermekeiről van szó.
Amikor még kicsi volt, olyan akart lenni, mint a nagyapja: igazi kalandor, aki bátor és önfeláldozó, és persze találkozni akart a gyerekekkel is. Ám egyre idősödvén felmerült benne a kérdés, hogy tényleg igazak-e azok a történetek. Mire 16 éves lett, teljesen elvesztette a hitét vele kapcsolatban.
De egy tragédia végett Jacob azonnal Wales-be akar utazni, hogy kiderítse, hogy igazak-e a nagyapja történetei. Azonban ennél sokkal, de sokkal több dolgot sikerült feltárnia. Olyan dolgokat, amiknek csak az ő tudása lehet a kulcsa.
Pár évvel ezelőtt a nővéremmel bukkantam rá az egyik könyvesboltban. Ő azonnal beleszeretett már első látásra a könyvbe, én azért eléggé kételkedtem benne. Most őszintén, ha először pillantjuk meg, nem horrorisztikus ez a borító? Az biztos, hogy nem hétköznapi. Hosszú, mit sem sejtő cím, egy lebegő kislány és mindez fekete-fehér színhatásban tálalva.
A könyv olvasása után viszont azonnal megváltozott róla a véleményem. Ez a borító egyszerűen zseniális! Minden egyes kis elemnek rajta külön története van, és a fejezetek olvasása után áll csak össze a kép, hogy mi, miért és mihez társul. Elképesztő, komolyan mondom. A címével azonban még mindig vacillálok. Nagyon tetszik, mert egyedi és szerintem nem is lehetett volna jobb névvel illetni a történetet, de annyira hosszú, hogy elfáradok, mire kimondom!
Amikor még kicsi volt, olyan akart lenni, mint a nagyapja: igazi kalandor, aki bátor és önfeláldozó, és persze találkozni akart a gyerekekkel is. Ám egyre idősödvén felmerült benne a kérdés, hogy tényleg igazak-e azok a történetek. Mire 16 éves lett, teljesen elvesztette a hitét vele kapcsolatban.
De egy tragédia végett Jacob azonnal Wales-be akar utazni, hogy kiderítse, hogy igazak-e a nagyapja történetei. Azonban ennél sokkal, de sokkal több dolgot sikerült feltárnia. Olyan dolgokat, amiknek csak az ő tudása lehet a kulcsa.
Pár évvel ezelőtt a nővéremmel bukkantam rá az egyik könyvesboltban. Ő azonnal beleszeretett már első látásra a könyvbe, én azért eléggé kételkedtem benne. Most őszintén, ha először pillantjuk meg, nem horrorisztikus ez a borító? Az biztos, hogy nem hétköznapi. Hosszú, mit sem sejtő cím, egy lebegő kislány és mindez fekete-fehér színhatásban tálalva.
A könyv olvasása után viszont azonnal megváltozott róla a véleményem. Ez a borító egyszerűen zseniális! Minden egyes kis elemnek rajta külön története van, és a fejezetek olvasása után áll csak össze a kép, hogy mi, miért és mihez társul. Elképesztő, komolyan mondom. A címével azonban még mindig vacillálok. Nagyon tetszik, mert egyedi és szerintem nem is lehetett volna jobb névvel illetni a történetet, de annyira hosszú, hogy elfáradok, mire kimondom!
Maga a sztori már a legelején elvarázsolt. Abraham Portman, meg az ő rejtélyes múltjának egy-egy darabjai rabul ejtettek, már alig vártam, hogy még több dolgot tudjak meg a gyermekekről és az Emmával való kapcsolatáról. Bár azért elég bizarr, nem? Ennyi év után a lány összejön a régi szerelme unokájával. Ettől egy kicsit Amerika Kapitány feelingem lett. :D
Jacob szerintem egy hihetetlenül bátor karakter, még ha nem is tekinti magát annak annyira. Csodálattal olvastam, hogy ura tudott lenni a képességének, ha én lettem volna a helyében, attól félek, hogy az előtörő pánikrohamomtól, hogy egy üres közelít felém, és csak én látom őt, ezáltal tőlem függ mindenkinek az élete, mindenkit megölettem volna. Tetszett a furcsasága, hogy más volt, mint a többi fiúfőszereplő, akikhez volt szerencsém. De ha már itt tartunk, ez mindenkire érvényes. Annyira imádtam a másságukat és a különleges képességeiket, de tényleg!
Ami az elején kiakasztott, az az, hogy szinte semmi huszonegyedik századi technológia nem szerepelt benne. Ha nem mondják, hogy az 1940-es évjárás az a múlt, simán elhiszem, hogy valahol akörül játszódhat a történet. A sok tájszólásba már néha egy kicsit beleszédültem, de végül is jól használta őket az író, úgyhogy különösebben nem volt bajom velük, csak mondom: furcsa.
De ezért imádom annyira.
Ransom Riggs stílusáról még néhány szót azért megejtenék. Tudtommal ez volt az első regény, amit megírt, de esküszöm, hogy olyan hangulatom volt a könyv olvasása közben, mintha egy profi irományával lenne dolgom. A kreativitás, a gördülékenység és az egyediség - ez számomra Ransom Riggs. Ráadásul azok a képek! Annyira hátborzongatóak és érdekesek, hogy konkrétan minden új fotó fölött vagy tíz percet elidőztem, hogy jó alaposan végignézhessem őket, és minden részletre felfigyelhessek. Komolyan, néha már nem tudtam eldönteni, hogy most a képek köré írta a történetet, vagy az ötletéhez keresgélt megfelelőket. Zseniális!
Amit egy kicsit sajnálok az egészből, az az, hogy semmilyen személyleírás nem történt. Jó, tudom, azért voltak a képek, hogy láthassuk, hogy ki milyen, de szó szerint, semmit nem tudhattam meg róluk. Hogy ki alacsony, magas, szőke vagy barna hajú... Nem nagy probléma, de egy kicsit bökte a csőrömet olvasás közben.
Összességében egy hihetetlenül izgalmas és érdekes regényhez lehetett szerencsém, a képek azok engem teljesen elvarázsoltak és még hozzá egy új kedvenc íróval is gazdagodhattam. A könyv vége az szerintem elég laposra sikeredett, de ennek ellenére ugyan olyan izgatottsággal várom a folytatást, mint ahogyan korábban első rész olvasását.
A fantasy rajongóknak mindenképpen tudnám ajánlani ezt a regényt, mert szerintem őket is ennyire le fogja nyűgözni, mint engem. De igazából bárki elolvashatná véleményem szerint, van benne humor, kaland és akció is, de van egy olyan érzésem, hogy nekik annyira nem fog átjutni a történet hangulata.
Jacob szerintem egy hihetetlenül bátor karakter, még ha nem is tekinti magát annak annyira. Csodálattal olvastam, hogy ura tudott lenni a képességének, ha én lettem volna a helyében, attól félek, hogy az előtörő pánikrohamomtól, hogy egy üres közelít felém, és csak én látom őt, ezáltal tőlem függ mindenkinek az élete, mindenkit megölettem volna. Tetszett a furcsasága, hogy más volt, mint a többi fiúfőszereplő, akikhez volt szerencsém. De ha már itt tartunk, ez mindenkire érvényes. Annyira imádtam a másságukat és a különleges képességeiket, de tényleg!
Ami az elején kiakasztott, az az, hogy szinte semmi huszonegyedik századi technológia nem szerepelt benne. Ha nem mondják, hogy az 1940-es évjárás az a múlt, simán elhiszem, hogy valahol akörül játszódhat a történet. A sok tájszólásba már néha egy kicsit beleszédültem, de végül is jól használta őket az író, úgyhogy különösebben nem volt bajom velük, csak mondom: furcsa.
De ezért imádom annyira.
Ransom Riggs stílusáról még néhány szót azért megejtenék. Tudtommal ez volt az első regény, amit megírt, de esküszöm, hogy olyan hangulatom volt a könyv olvasása közben, mintha egy profi irományával lenne dolgom. A kreativitás, a gördülékenység és az egyediség - ez számomra Ransom Riggs. Ráadásul azok a képek! Annyira hátborzongatóak és érdekesek, hogy konkrétan minden új fotó fölött vagy tíz percet elidőztem, hogy jó alaposan végignézhessem őket, és minden részletre felfigyelhessek. Komolyan, néha már nem tudtam eldönteni, hogy most a képek köré írta a történetet, vagy az ötletéhez keresgélt megfelelőket. Zseniális!
Amit egy kicsit sajnálok az egészből, az az, hogy semmilyen személyleírás nem történt. Jó, tudom, azért voltak a képek, hogy láthassuk, hogy ki milyen, de szó szerint, semmit nem tudhattam meg róluk. Hogy ki alacsony, magas, szőke vagy barna hajú... Nem nagy probléma, de egy kicsit bökte a csőrömet olvasás közben.
Összességében egy hihetetlenül izgalmas és érdekes regényhez lehetett szerencsém, a képek azok engem teljesen elvarázsoltak és még hozzá egy új kedvenc íróval is gazdagodhattam. A könyv vége az szerintem elég laposra sikeredett, de ennek ellenére ugyan olyan izgatottsággal várom a folytatást, mint ahogyan korábban első rész olvasását.
A fantasy rajongóknak mindenképpen tudnám ajánlani ezt a regényt, mert szerintem őket is ennyire le fogja nyűgözni, mint engem. De igazából bárki elolvashatná véleményem szerint, van benne humor, kaland és akció is, de van egy olyan érzésem, hogy nekik annyira nem fog átjutni a történet hangulata.
___________________________
,,Mindig tudtam, hogy az égbolt tele van rejtélyekkel – de mostanáig nem jöttem rá, hogy a föld is tele van velük."
,,Hatéves koromban úgy gondoltam, ha csupán fele annyira izgalmas életre vágyom, amilyen Portman nagyapáé volt, felfedezőnek kell lennem. (…)
Otthon úgy hírül adtam törekvéseimet, hogy a szememhez kartonpapír hengert szorítva vonulásztam fel és alá, és addig kiáltoztam, hogy "Föld! Föld" meg "Kikötéshez felkészülni!", amíg szüleim ki nem zavartak. Azt hiszem, attól tartottak, hogy nagyapám olyasfajta álmodozással fertőz meg, amelyből sosem gyógyulok ki – s hogy ezek a fantazmagóriák beoltanak a gyakorlatiasabb ambíciók ellen –, így aztán egy nap anyám leültetett, és elmagyarázta, hogy nem lehetek felfedező, mert a világon már mindent felfedeztek. Rossz évszázadban születtem. Úgy éreztem, rútul becsaptak."
Könyv további részei: Üresek városa, Lelkek könyvtára
Kiadó: Kossuth Kiadó
Kiadás éve: 2011.
