Könyvkritika: A. M. Aranth - A Liliom Kora

A ​​Város otthon, béke, biztonság.

Lily, amióta az eszét tudja, a Városban élt. A Város volt hazája, táplálója és élete. Egy nap azonban, amikor rejtélyes emberek rabolják el, rá kell döbbennie, hogy a mélyben a Város szörnyű titkokat rejt: az utcák kövei alatt, a dübörgő gőzgépeknél és kavargó csatornajáratoknál is mélyebben iszonyatos sötétség lapul, amellyel egyedül ő veheti fel a harcot.

Vincent mindent elvesztett. A lány, akiért az életét is odaadná, eltűnt. A nyomozás során a férfi mindennel és mindenkivel szembeszáll, hogy visszakaphassa – közben nem is sejti, hogy ellenségei már rég kivetették hálójukat, és minden lépés csak közelebb viszi a végzetéhez.

Közben megállíthatatlanul közeledik újév napja, egy új korszak hajnala, amikor a Város acél szíve lángra lobban és ünneplő embertömegek lepik el a ködlepte utcákat. És egyikük sem tudja, hogy közben éhes szempárok milliói, mint megannyi csillag pislognak a Városra a külső sötétségből.

Mert a Város már nem csak otthon és béke, hanem egy ősi, titkos háború frontvonala, amely egész világok sorsát dönti el.

__________________________

Az Oculus olvasása után tudtam, hogy ezt a könyvet is muszáj beszereznem. Mikor megkaptam, az első gondolatom az volt, hogy milyen rövid is ez a regény. 137 oldalas, ami úgy kábé az Oculusnak az egyharmada. Azonban mikor nekiláttam az olvasásának engem már nem érdekelt, hogy mekkora is a terjedelme ennek a könyvnek. 

Köszönöm szépen a Főnix Könyvműhely kiadónak, hogy értékelhetem A Liliom Korát!

Lily és Vincent is ott él. A Városban. A tökéletesnek, biztonságosnak tűnő Városban. Mert hát az, nem? Hiszen ott nőttek fel, ott tanultak, ott dolgoznak, mindent tudnak a Városról. Vagy legalábbis azt hitték. Egy nap azonban Lilyt elrabolja pár ismeretlen alak, ami végett rájön, hogy semmi sem igaz abból, amit arról a helyről tudott, ahol él. Tele van titkokkal és rejtélyekkel, amiket egyedül ő képes megoldani.

Vincent egy Szabad nyomozó. De egy nap mindenét elveszíti. Lily eltűnik, ezért mindent és mindenkit felkutat azért, hogy visszaszerezze azt, akit a legjobban szeret. Keresése során egyre több megválaszolatlan kérdés merül fel benne a Város kapcsán, amire senki sem tud választ adni. Mi a Város titka? Hogy jött létre? Honnan van élelem? Egyre több és több a kérdés, de hol az igazság mind közül?

Imádtam - kövezzetek meg, de már nem tudok erre mit mondani. Az első oldaltól kezdve magával ragadott a történet, egyszerűen képtelen voltam letenni, csak olvastam és olvastam, és azt vettem észre, hogy már a végére is értem. Ó, de még milyen végére!

Először is, a szereplőgárda nagyon a szívemhez nőtt. Tetszett Lily belevalósága, Gregor kötelességtudata és Vincent kitartása. A történet leginkább az utóbbi szereplő szemszögéből íródott, és éppen ezért is lett ő a kedvenc karakterem a könyvből. Tetszett, hogy a Lily iránt érzett szeretete ennyire megmakacsolta és kitartásra buzdította. Persze, voltak kételyei és félelmei, de mindet legyűrte, hogy megtalálhassa a lányt, ami szerintem elég bátor dolog.

Az alaptörténet az elején nem hozott annyira lázba. Persze, tetszett, de valamiért mégsem éreztem azt, mint az Oculusnál, hogy muszáj lenne beszereznem. De végül nagyon is jól tettem, hogy elolvastam, mert rengeteg kérdést merített fel bennem: Számomra egy hely, vagy egy személy az otthon? Mi nekem az otthon fogalma? Mindent tudok arról a helyről, ahol élek?

A disztópikus világ is tetszett, ahol játszódott a történet. Persze, azért nem élnék ott szívesen, tekintve, hogy kivájnák a szívemet valami félőrült szektások, de maga a felépítése engem elvarázsolt. Hogy jobban megértsétek, a Várost meg a benne lévő szektát talán a macskámhoz tudnám a legjobban hasonlítani. Kívülről szép, puha, akit mindenki elfogadna magának, mondván, hogy ez tökéletes, aztán összezárnak vele egy délutánra egyedül, és azt veszed észre, hogy mindenhol ilyen tíz centis hegek vannak a testrészeiden, és az ágy alatt elbújva, hogy még véletlenül se vedd észre, hogy ott van, lesből letámad rád, mondván, hogy te oda nem ülhetsz le, mert ez az ő területe.

Esküszöm, tisztára, mint A Liliom Kora, csak egy icipicit átdolgozva. 

A borító gyönyörű - teljesen visszaadja a hangulatát és a lényegét a könyvnek. Titokzatos, veszélyes és misztikus, pont úgy, ahogyan tudnám jellemezni a történetet.

Rájöttem, hogy miért nem olvasok olyan gyakran novellákat. Az a baj velem, hogy nem bírok egy történet után nyugton ülni a fenekemen. Engem érdekel a folytatás, hogy mi lesz a fő- és mellékszereplőkkel, de úgy legalább két köteten keresztül. Sajnáltam, hogy ilyen rövidre sikeredett megírni, de mégsem mérgelődöm miatta, mert kerek lett a vége, ami ráadásul tetszett is. Az epilógusról meg már ne is beszéljünk, miután elolvastam, úgy kellett engem a szobámból összekaparniuk a szobatársaimnak. Zseniális, tényleg, egyáltalán nem számítottam rá, de mégis beleillett a sztoriba.

Összességében egy hihetetlenül kreatív történetet alkotott nekünk ismét A. M. Aranth. A terjedelmébe azért bele tudnék kötni, tekintve, hogy ilyen izgalmasan lett lezárva a könyv, de a sok kaland és izgalom, ami az olvasása mellé járult az így kiegyenlíti ezt az érzésemet.

Ha tetszett nektek az Oculus, akkor ezt is muszáj lesz elolvasnotok, azonban ha egy kis gyors, gondolkodós történetre vágytok, akkor is ajánlom figyelmetekbe ezt a novellát, mert higgyétek el, nagyon jó lett!

_______________________________

,,– Ha túlsokáig nézel farkasszemet a sötétséggel, azt hiszem, elkezdesz hozzá hasonlítani. Nálam tovább pedig még senki sem bámult a homályba."

Könyv további részei: -

Kiadó: Főnix Könyvműhely

Kiadás éve: 2015.

Könyvkritika: Anna Banks - Poszeidón

Emma barátnőjével, Cloe-val nyaral a tengerparton, amikor egy aprócska baleset során megismerkedik a jóképű Galénnal. Ez a találkozás valóban a véletlen műve? Emmának nincs lehetősége ezt kideríteni, mert egy tragédia beárnyékolja ottlétüket. A lány, miután hazatér, nehezen képes feldolgozni a traumát. Ekkor váratlanul ismét fölbukkan az ibolyakék szemű idegen. 

Galén, a szirén herceg a szárazföldön kutat egy lány után, akiről azt hallotta, hogy talán ő az utolsó élő szirén, aki egyesítheti a tenger mélyén élő két uralkodóházat. Bár erőteljes kötődésük azonnal érezhető, Galén még sincs teljesen meggyőződve róla, hogy Emma az, akit keres. Végül a sok bizonyíték meggyőzi, hogy csakis Emma és különleges képessége mentheti meg a herceg országát. Galénnak szüksége van a lány segítségére – bármilyen kockázattal jár is. Vajon képes lesz Emma beváltani a hozzá fűzött reményeket? És vajon összefonódhat két ennyire különböző világ?

______________________________

Tavaly, mikor először a kezem ügyébe került ez a könyv, szinte azonnal megbabonázott. Úgy éreztem, hogy nekem valamilyen úton-módon be kell szereznem ezt a regényt. Mikor alkalmam nyílt olvasni belőle egy pár fejezetet, kissé elment a hangulatom úgy mindentől.

Nem tetszett. Bevallom őszintén, engem nem nyűgözött le. Nem éreztem azt, hogy én falom minden sorát a történetnek. Csalódott voltam. Nem a könyv miatt, hanem úgy általánosságban, hogy volt egy tök jó megérzésem, de végül mégsem vált igazzá. De idén újra kísértésbe estem. Azt gondoltam, hogy a fene egye is meg, még mindig úgy érzem, hogy nekem ezt a könyvet valamiért muszáj kiolvasnom. Így hát adtam neki még egy esélyt.

Ezúttal is szeretném megköszönni a Maxim Könyvkiadónak, hogy értékelhetem ezt a regényt!

Őszintén, nem tudom, hogy mi volt velem tavaly, hogy unalmasnak tartottam a könyv elejét, mert esküszöm, mindent tudok mondani a Poszeidónra, csak pont azt nem. 

A történet elején Emma a legjobb barátnőjével a tengerpartra látogat nyaralni, ahol a homokon sétálgatva bele nem botlik (vagy inkább ütközik) Galénbe, a szirénbe. A lány valami különös, szinte semmiből jött vonzalmat kezd érezni a fiú iránt, amit egyszerűen semmivel sem tud magyarázni. 

Galén mindeközben úgy érzi, hogy rátalált arra, amit egészen idáig keresett. Az elsődleges célját elérte, hogy rálelt az egyetlen szirénre, aki képes lenne kibékíteni a két tengeri királyságot. Azonban mintha ez valami mással is együtt járna. Galén most már úgy érzi, mintha a jobbik felét találta volna meg. De hát honnan kellene tudnia, hogy ez az érzés kétoldalú-e?

Mikor Emma a legjobb barátnőjével, Cloe-val a tengerbe merészkedik, egy súlyos tragédia végett a lány úgy érzi, hogy soha többé nem akar a vízbe merészkedni. De ha Emma tényleg szirén, mint ahogyan azt Galén gondolja, akkor hogy fogja elérni, hogy egyesítse a két tengeri királyságot? A fiú mindent bevet azért, hogy megerősítse az álláspontját, és megmenthesse a népét, de mi van akkor, ha ez a mentőexpedíció azzal járna, hogy örökre elveszítse a másik felét? Mit kell választania, ami hercegként a kötelessége, hogy a törvényt betartsa, és ezzel megmentse a népét, vagy a szerelmet, ami az Ő és Emma boldogságának is a kulcsa?

Annyira vegyes érzéseim vannak e könyv kapcsán. Hol sírtam, hol nevettem. Hol boldog voltam, hogy iszonyat mérges. Hol büszke, hol csalódott. De mégis így ezekkel az érzelmekkel együtt gondolom azt, hogy ez a könyv most már nem csak a borítója szépsége miatt babonázott el, hanem a történet kivitele miatt is. Tetszett ez a szirénes alaptörténet mitológiákkal társítva, még sosem olvastam ilyet korábban, de most különösen felkeltette az érdeklődésemet. Aztán ki tudja, lehet, hogy mostantól kezdve csak ilyen vízi történeteket fogok olvasni?

Bírtam Emmát. Nem vált kedvenc karakterré, de mindenképpen ki szeretném emelni a bátorságát és a belevalóságát. Tetszett, hogy mindig tisztában volt az elsődleges feladataival, és sosem hagyta, hogy valamilyen hátráltató tényező az útjába álljon. 

Egy Galénbe meg nem bánnám, ha én is bele futnék nyáron, a Balaton partján. Úgy el tudnám viselni, maradjunk annyiban. Lehet, hogy apáék egy kicsit meglepődnének, ha egy szirén herceggel állítanék haza a párnapos kiruccanásból, de mindegy.

A mellékszereplő gárda is elég nagy nyomot hagyott bennem. A Raina és Tóraf páros szerintem örökre a szívemben marad, imádtam minden közös jelenetüket. Viccesek, aranyosak, és tökéletesek együtt, kell ennél több?

Anna Banks stílusa engem teljesen magával ragadott. Minden mondat olvastatta magát, haladtam sor, sor után, és a következő pillanatban meg már azt vettem észre, hogy sokkolt állapotban ülök a becsukott könyv felett, és próbálom felemészteni az elmúlt háromszáz oldalban történteket. Könnyed volt, amit kikapcsolódás gyanánt mindig szívesen olvasnék, csak aztán az a baj, hogy megint azon kapnám magamat, hogy öntudatlanul bámulok magam elé, hogy hogy tudott ilyen függővéget alkotni Anna ismételten. De nem baj, a mazochista énem általában győzni szokott ilyenkor, és nem fosztom meg magamat az ehhez hasonló élményektől.

Az egyedüli dolog, ami nem tetszett, az a nézőpontok közötti ugrálás. Hol E/1.-ben olvashattunk a történtekről, Emma gondolataiba mélyedve, hol E/3.-ban mindenkiében együttvéve. Vagy E/1., vagy E/3., kész, nincsen kombinálás, mert belefájdul a fejem! 

Szerintem kegyetlenség lenne, ha azt mondanám, hogy csak a fiataloknak ajánlom ezt a könyvet, tekintve a young adult címkéjére. A Poszeidónban van szerelem, humor, kaland, fantázia és mitológia is egyaránt, ami kábé minden korosztály számára megfelelne. Személy szerint nagyon tetszett ez a regény, már alig várom, hogy a többi részét is beszerezhessem, és kideríthessem, hogy hogyan boldogulnak a továbbiakban Emmáék hol a szárazföldön, hol a vízben.

____________________________

– Miért? Szakított veled? – Leül mellém, és lefejti kezemet az arcomról. – Azért hagyott ott, mert nem feküdtél le vele? 

– Anyu! – sikítom. – Nem! 

Elrántja a kezét. 

– Úgy érted, lefeküdtél vele? 

Remeg az ajka. Ez nem lehet igaz. 

– Anyu, mondtam már, hogy nem járunk! 

A kiabálás nem szerencsés ötlet. A szívverésem a halántékomon dübög. 

– Még csak nem is jársz vele, mégis lefeküdtetek?

Könyv további részei: Triton, Neptun

Kiadó: Maxim

Kiadás éve: 2012.