2016. augusztus 23., kedd

30 napos könyvkihívás: 28.

Kedvenc könyvcím

~ Sam ~

Ez a cím valami zseniális. Lehet, hogy csak engem nyűgözött le ennyire, de mennyire kreatív már! És akkor most próbáljam meg megindokolni spoiler nélkül, hogy miért.
Száz százalékosan illik ez a cím a könyvhöz. De tényleg, minden szempontból. Tagolva, lefordítva, feltetoválva, egyszerűen mindenhogy. Aki olvasta már, az érti, ez ilyen bennfentes indoklás, bocsi. 
Mielőtt még elolvastam volna ezt a könyvet, annyira nevetségesnek éreztem ezt a címet, de most már teljesen el vagyok bűvölve tőle. De ugyan így a folytatásától, a Losing Hope-tól, vagyis a Reményvesztettől. Egyszerűen nem győzöm eléggé kihangsúlyozni, hogy mennyire zseniális.
Sajnálom, ennél többre nem számíthattok tőlem spoilermentesen. Már pedig annak kell lennie, úgyhogy tényleg bocsi.

~ Léna ~


Idén beszéltünk a töri óra keretein belül a holokausztról, ami engem már kicsivel előtte is érdekelt, ezért olvasgattam róla, elmentem a könyvtárba és ilyen könyvek után kutattam, és ennek keretein belül akadtam rá Ruta Sepetys Árnyalatnyi remény című csodájára. Nem tudom, hogy ti hogy vagytok vele, de szerintem gyönyörű címe van, én imádom. Borzasztóan szomorú a téma, tudtam, hogy ki fogok rajta borulni, így is lett. Szörnyű azzal szembesülni, hogy milyen állapotok voltak akkoriban, és hogy az emberek milyen szinten tudnak kifordulni magukból, ezzel szörnyeteggé változva. A regény egy 15 éves lány - Lina - szemszögét mutatja be, akit az anyukájával és az öccsével együtt Szibériába deportálnak, elszakítva őket az apukától. A lány igazi művészlélek, így rajzok segítségével adja ki magából a fájdalmát. Sajnos vagy nem, de maximálisan bele tudtam élni magam a helyzetébe (eltekintve attól, hogy nem tudok rajzolni). Tényleg elkeserítő az egész, de azért volt a történetnek pozitív oldala is, mert a család tökéletesen összetartott, az édesanya mindenkinek segített, ami amúgy is példaértékű lenne, de ebben a helyzetben még inkább, a 11 éves kisfiú talpraesettebb volt, mint néhány 20-25 éves fiú mostanában, Lina pedig igyekezett bátor maradni, de a helyzet egyáltalán nem segítette ebben. Rengeteget gondolkodtam rajta, és igen, hálás vagyok, amiért nem 70 évvel ezelőtt születtem. Egyszerűen kegyetlen volt az egész történet, de mégis szép a maga furcsa módján, mert megtudjuk, hogy ebben a szituációban is lehetséges a szerelem, az összetartás, a végtelen szeretet és az emberiség, még ha csak az egyik oldalról is. A sztori fájdalmas, mégis igaz, pontosan úgy, mint ez a korszak. Mindenkinek ajánlom, aki szeretne egy kicsit olvasni a holokauszttal kapcsolatban, mert tényleg csodálatos könyv. „Az óceán fenekéről próbáltuk elérni az eget. Rájöttem, ha felemeljük egymást, talán kicsit közelebb érünk hozzá.” ♥

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...